0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Az egyedi tartásnál nincs jobb megoldás

A viselkedés és állatjóllét szekció bevezető előadásában a német Steffen Hoy és a kaposvári Matics Zsolt szerzőpáros foglalta össze kutatásaikat. E cikkünkben folytatjuk a hallottak ismertetését.

A csoportos tartás legnagyobb előnyének a nyulak közötti társas kapcsolatot, a testi kontaktust tartják. Amint az 1. képen látható, nemcsak vizuális kapcsolat lehet az egyedileg elhelyezett anyanyulak között. Sőt, egy legújabb közlemény szerint egyedi elhelyezés esetén gyakoribb volt a két anyanyúl együtt fekvése, mint csoportos tartásban. Szabad helyválasztás esetén az anyanyulak valamivel gyakrabban tartózkodtak a 40 vagy 50 cm magas, mint a 30 cm magas ketrecben, a felülről nyitottat (tető nélkülit) viszont elkerülték. Több kísérletben vizsgálták a hagyományosnál kétszer nagyobb alapterületű vagy magasabb ketrecben az anyanyulak termelését. Az eredmények szerint ennek legfeljebb minimális hatása volt a termelésre, vagy nem is változott meg. Ennek ellenére pozitívumként értékelhető, hogy nagyobb ketrecben nagyobb a mozgási lehetőség. Nagyobb ketrecből kevesebb fér el egy istállóba, ami a nyúl előállítási költségét megnöveli. A mozgási lehetőséget azonban nemcsak a ketrec méretének növelésével, hanem polc beszerelésével is el lehet érni. A kísérletek egy részében a polc beszerelésének semmilyen hatása nem volt a termelésre, más esetekben viszont kisebb javulást tapasztaltak, leggyakrabban az alomsúly nőtt meg. Ez alapján arra lehetne következtetni, hogy az anyanyulak tejtermelése, a kisnyulak tejjel való ellátottsága javult. (…)
 
Forrás: