0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egy francia sertéstartó gazdaság kilátásai válság idején

A franciaországi nemzetközi állattenyésztési szakkiállításhoz (SPACE) kapcsolódva a rendezők lehetőséget adtak az újságíróknak, hogy meglátogassanak egy breton-i sertéstartó gazdaságot azzal a céllal, hogy megtudják, miként látja a válságból való kiutat az érintettek egyike.

 
A szövetkezeti tagság és a közvetlen értékesítés „békés egymás mellett élése”
 
Dominique és Marie-Noëlle Trubert Gévezé község külterületén él és gazdálkodik, az általuk művelt terület 55 hektár, az állatállományt 140 koca és ezek hizlalási célra megtartott szaporulata jelenti. A gazda tag a Cooperl szövetkezetben, ami az általa hizlalt jószágokat – 150–200 darab kivételével – fölvásárolja. A kivétel közvetlen értékesítést takar, mégpedig tőkehús és konyhakész termékek formájában. Dominique Trubert 1984 óta gazdálkodik. 2004 óta a felesége is társult a vállalkozásához, azóta foglalkoznak közvetlen értékesítéssel. A földolgozó helyiséget és a boltot egy régi állattartó épületben alakították ki. Ez a tevékenység része volt annak az üzleti tervnek, amit a felesége 2002-ben, gazdálkodói státusra való áttérésekor dolgozott ki. Először csak 10–20–40 kilogrammos egységcsomagokat értékesítettek, majd 2009- ben megjelentek a közeli település piacán is, ahol hetente egy alkalommal, péntek délután árultak. Elmondásuk szerint a közvetlen értékesítésnek köszönhetik, hogy a gazdaság a jelenlegi sertéságazati krízis ellenére is stabil, de ez nagyon sok munkával jár. (…)
 
Forrás: