A vemhesítés időszaka
A nyári időszak egyik legfontosabb feladata a teheneink újra vemhesítése, ennek érdekében teheneinket olyan kondícióban kell tartanunk (hoznunk), hogy azok képesek legyenek a termékenyülésre (energiahiányos állapotban teheneink nem fognak ivarzani, vemhesülni).
Fontos feladat a tenyészcélunknak megfelelő apaállatok használata. Ez mesterséges termékenyítés alkalmazása esetén egyszerűbb, hisz lényegesen nagyobb bikaparkból választhatunk. Természetes fedeztetés alkalmazása esetén a munkaszervezés könnyebb lehet, azonban az állományunk nincs szaporodásbiológiai kontroll alatt, s emellett pusztán azokat a bikákat használhatjuk, amelyet meg tudunk vásárolni, esetleg már a rendelkezésünkre áll.
Tenyészbikák kiválasztásakor az alábbi általános követelményt fogalmazzuk meg:
• jó hústermelő képesség,
• jó testtömeg-gyarapodás,
• jó lábszerkezet,
• jó borjúnevelő képesség,
• hosszú hasznos élettartam. Ezen kívánalmakat nyílván könnyebben kielégítjük mesterséges termékenyítés esetén.
Borjúnevelés
A nevelt borjaknál cél a minél nagyobb választási testtömeg elérése. Ez egyrészt függ attól, hogy az anya mennyi tejet képes termelni (ez egyrészt genetikai adottság). Ezért szoktunk a magyartarkánál kettőshasznú bikákat alkalmazni cseppvérben, a kettőshasznú tehenet pedig, ha tenyészbikát szeretnénk előállítani, illetve a tejtermelés emelése érdekében húshasznúval célpárosítsuk. Ez azonban takarmánybázis kérdése is, hisz hiába van meg tehenünkben a genetikai potenciál, ha ezt takarmányozásunkkal nem tudjuk kiaknázni. Általános igazság, hogy átlagos magyar körülmények között a legelőkön növő füvek tápanyagtartalma és mennyisége elegendő a húshasznú teheneink tejtermeléséhez (és az újravemhesüléshez).
Előállhat azonban olyan időszak (kisült legelők), amikor kiegészítő takarmányozásra szorulunk a legelőn. Ebben az esetben abrak- és széna-kiegészítéssel kell fenntartani teheneink tejtermelő képességét.
A borjainkban rejlő testtömeggyarapodási potenciált jobban ki tudjuk aknázni, ha borjúóvodát alkalmazunk. Itt a borjak számára étvágy szerinti mértékben abrakot biztosítunk.
Mit tudunk tenni, ha nem szopott a legelőn megszületett borjú? Ha van mobil kezelőkalodánk a legelőn, akkor az anyja alá, illetve szoptatásra „kényszeríthetjük” és ha így sem hajlandó, akkor próbálkozzunk meg a szopókás vödör alkalmazásával.
Amennyiben a borjú szopna, de az anyja nem hagyja, akkor szintén a kalodás módszerrel próbálkozzunk. Ha ez nem megy, vagy az anyjának nincs teje, akkor próbálkozzuk a dajkásítással, tegyük egy nagyobb tejtermelésű tehén mellé.
Takarmányozás a legelőn
Alapvető tétel, hogy legeltetési időszakban a legelő adja jószágunk takarmányát, ezt azonban sokszor kiegészítjük különböző takarmányokkal, takarmánykiegészítőkkel.
Szénát kihajtáskor a friss fű hashajtó hatásának tompítására, később jó étrendi hatása miatt szoktuk adagolni. Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy marháink, ha bőségesen áll rendelkezésükre fű, ritkán nyúlnak a szénához.
Nyalósó, egyéb ásványi anyag (takarmánymész) kiegészítőket nem célszerű elhagyni, mert ez a vemhesülés kárára mehet. Egyrészt takarmányunk és talajunk ismeretében kevertethetünk speciális nyalósót, de a jelenlegi kereskedelmi forgalomban szereplő nyalósók közül is ki tudjuk választani a nekünk leginkább megfelelőt.
Abrak-kiegészítést a szoptató teheneknek igény szerint (kondíció és a legelő hozama függvényében) adjunk. Tenyészbikáinknak természetes fedeztetés esetén azonban minden esetben célszerű abrak-kiegészítést biztosítani, hiszen ők fokozott megterhelésnek vannak kitéve. Azt azonban érdemes megjegyezni, s ezt saját tapasztalatomból kiindulva mondom, hogy a tenyészbikák abrakolása nem minden esetben egyszerű. Mert vagy nem hajlandók foglalkozni az abrakkal (ez elsősorban az első időszakban fordul elő), vagy olyan „mulyák”, hogy a tehenek eleszik előlük. Ezért célszerű a kezelőka-lodába beszoktatni őket, s ott, elzárva a tehenektől adni nekik az abrakot, így nem tudnak foglalkozni az üzekedő tehenekkel.
Az állomány friss ivóvízzel való ellátása az egyik legfontosabb feladata a gazdának, főként száraz, meleg időszakban.
Élettér és takarmánybázis
A legelő mindkét funkciót teljesíti, ezért ápolni és kezelni kell, hogy ne romoljon az állapota. Az egyes szakaszok befejeztével tisztító kaszálást kell végezni, s a trágyalepények elteregetését is meg kell oldani (ez dobkaszával egy menetben el is végezhető). Miért kell kaszálni? Mert azoknak a gyomnövényeknek, melyeket nem legeltek le állataink, meg kell gátolni a maghozását, és nem hanyagolhatjuk el az erdős területek közelében, az erdőszegélyekben a cserjésedés visszaszorítását sem.
A legelő nem pusztán terített asztal jószágaink számára, hanem élettér is, ezért jómagam azt a gyakorlatot tartom célszerűnek, hogy 4-5 napos szakaszokat kerítünk le. Ekkor még nem nagy a taposási kár (nagyobb, mint napi szakaszok esetében), azonban megfelelő élet- és pihenőteret tudunk nyújtani állataink számára, s ezt munkaszervezésileg is könnyebb kivitelezni. A kertelésnél, amennyiben lehetőségünk van rá, akkor fás, cserjés részeket mindig kerítsünk be, egyrészt ez árnyékot és vakaródzási lehetőséget teremt számukra, másrészt a jószágok e területeket is kezelik (nem engedi terjeszkedni a cserjét).
Mekkora legelőszakaszokat biztosítsunk? Ez függ a gulya nagyságától, a terület fekvésétől, hozamától, és természetesen az időjárástól is. Esős időjárás esetén sok füvet taposnak le jószágaink, ezért ebben az esetben kisebb szakaszokat kerteljünk. Amire minden esetben figyelni kell: átlátható legyen a gulya, a túl nagy, esetenként erősen bokros terület megnehezíti a dolgunkat a borjak és az ellő tehenek ellenőrzése esetén.
Kezelés a legelőn
Az állatok ápolása mobil kaloda (vontatható) segítségével a legegyszerűbb, pl. sántaság gyógyításakor, nehéz ellés esetén, a borjú szoptatásakor, füljelzők pótlásakor stb.
Milyen problémákkal szembesülhetünk?
A legelőn született borjak ellenőrzése „szemmel tartása” nehéz, főleg bokros területen. Ezért célszerű naponta „borjúleltárt” készítenünk.
A borjúleltár azt jelenti, hogy minden hét napnál fiatalabb borjút meg kell vizsgálni, hogy szopott-e, vitális-e.
Tartós megjelölés (krotáliázás): időben el kell kapni a borjút, hisz általában olyan életerősek már a napos borjak is, hogy nehéz elkapni őket (főleg ha az anya támad is). Ezért naponta krotáliázzunk, s jegyezzük fel a számunkra és a ENAR bejelentőhöz szükséges adatokat. Amit célszerű betartani: frissen ellett tehenet (még ha támad is) soha nem szabad messze elkergetni a borjától, mert előfordulhat, hogy nem tér vissza hozzá (még nem alakult ki a borjú-anya kapcsolat). Krotáliázás alkalmával fertőtlenítsük a köldökcsonkot, esetlegesen vitaminokat is adhatunk a borjúnak.
Legelőn nagyobb a füljelzők elhasználódása, ezért folyamatosan jegyezzük fel, mely egyednek veszett el a füljelzője. Ennek érdekében folyamatosan nézzük át az állományt. A „féljelzős” egyedekről készítsünk leírást, esetleg fényképet, ha netán a másik füljelző is elveszik a pótlás behelyezéséig, akkor is tudjuk, hogy melyik az adott egyed.
Leírás: fontosabb küllemi jegyek (pl.: fehér fej, szemfolt, foltok a maron, ágyékon stb.).
Amennyiben mobil karámmal rendelkezünk a legelőn, akkor a féljelzős egyedeket fogjuk ki, s bár nem jogszabályszerű, de hasznos jelöléssel élhetünk: írott füljelzőt helyezzünk be.
Balesetek megelőzése: a gulyában nem pusztán a bikákra kell figyelni, hanem a borjas tehenekre is. Főként a frissen ellett tehenek lehetnek (élet)veszélye-sek. Jómagam tehén elől többször futottam, míg bika elől „csupán” egyszer. A bikák, mint a gulya védelmezői lépnek fel, ezért egyik szemünk mindig a bikákon legyen, a másik pásztázza a teheneket és a borjakat, a botunkkal pedig tapogassunk, hogy orra ne essünk.
A mezőgazdasági biztonsági szabályzat előírja, hogy szabadon tartott, nagytestű állatok között nem tartózkodhat ember… Ennek betartása bizony megnehezítené a munkánkat, de nem szabad elbagatellizálni a biztonságot. Jó megoldás a lóháton való gulyaellenőrzés, ez gyors és praktikus (s mivel a ló az ember társa, a jogszabálynak is eleget tettünk.), s a gulyához vezető úton is többet látunk, mint ha gépkocsiból figyelnénk a területünket.
Kovács-Mesterházy Zoltán
