0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A biotechnológia megszállottja

Abba a generációba tartozom, amelyik még látta a juhkecset. Azt a juh-kecske kimérát, amelyik két faj testi sejtjeiből összehozva 1986. augusztus 17-én született, és amelyik létrehozójának az ismertséget és az elismertséget meghozta. Dr. Gergátz Elemért munkásságáért Ujhelyi Imre-díjjal tüntették ki az idén március 15-én. Csaknem négy évtizede ismerem, de rosszkedvűnek még sosem láttam a mosonmagyaróvári professzort. Amikor találkoztunk mindig nagy terveiről beszélt. Az eredményeiről csak keveset. Most megkíséreljük pótolni a mulasztást.

A rábatamási gazdálkodó családból született professzor ma már – túl a 70-en – nem szégyelli bevallani: tanulásmániás volt. Már gyerekkorában megszerette az állatokat. Gimnazistaként nyaranta a mesterséges termékenyítő állomáson dolgozott, „ott szerettették meg velem a szakmát és a szaporodásbiológiát. Jó főnököm volt, az ő keze nyomán született meg az első hazai mesterséges termékenyítésből származó borjú Magyarkeresztúron.” (…)

Forrás: