0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Miért éppen kecskét?

Ikaria egy görög kis sziget, 45 percre Athéntól repülővel. Szinte ugyanolyan, mint a többi sziget, kivéve azt, hogy az itt élők 2,5 szer nagyobb eséllyel érik el a 90 éves kort, sokkal kevesebb arra felé a szívbetegség, az alzheimer kórt pedig még egyetlen ikariain sem diagnosztizáltak soha. A hegyek, dombok kondi terem nélkül is mozgásra késztetik az ott élőket, sok zöldséget fogyasztanak, amit helyben, permetszer nélkül termesztenek, kevés húst esznek, és szívesen megisznak naponta egy-két pohár bort. Leggyakrabban kecskehús kerül az asztalukra, sok kecsketejet isznak, és a kecskesajt is alapvető élelmiszerük. Leginkább ezekkel magyarázzák hosszú életük titkát. 
Ránk férne már, hogy javítsunk rossz egészségügyi statisztikáinkon. Mint látjuk nem olyan bonyolult az ikariaiak titka. Mi most a húsfogyasztáshoz szeretnénk tippeket adni, nézzük miért és milyen kecskét érdemes a ház körül tartani. Az előző évben, hónapról hónapra végigkövettük a kecsketartás aktuális teendőit. Most induló sorozatomban inkább „egyéb” kérdésekre térnék ki, elsősorban azok számára, akik most kezdenének bele a kiskérődző tartásába. 
 
 

Hogyan válasszunk?

„A cél szentesíti az eszközt” Mielőtt egyáltalán kecskét, kecskefajtát választanánk, üljön össze a családi kupaktanács, és válaszoljanak együtt néhány kérdésre: miért éppen kecske? Hol helyezik el? Mit szeretnének elérni vele? Van-e rá idő, pénz és energia? Tudják- e a megfelelő mennyiségű és minőségű takarmányt biztosítani? Kezdjük tehát a válaszadással, és csak utána hozzunk végleges döntést! Sokan úgy vélik, a kecske (és/vagy a birka) ideális fűnyíró a ház körül. Leegyszerűsíti a mindennapokat, nem kell kaszálni, trágyázza a területet, egészséges tejet ad, és ha kell, könnyen „átalakul” bográcsbavalónak. Sokan kedvelik a húsát, és úgy gondolják, megéri egész évben bíbelődni a friss, finom kecskehús miatt. És vannak, akik egyszerű házikedvencet, hobbiállatot, társállatot látnak benne, a kedves kis gidák ugrándozása mindenkit levesz a lábáról. Csalódni csak azok fognak, akik a gyors haszon reményében vágnak bele, aranybányának semmi esetre sem mondható.
 

Fűnyíró?

Aki füvet szeretne karbantartani, pázsitot, gyepet képzelt a háza elé, NE tartson kecskét. A kecske, ha teheti, nem a füvet választja, hanem minden egyéb más megrágható növényt és tárgyat – minél magasabban van, annál jobb. Lucernás- füves legelőnkön (pedig nincs is annál jobb állítólag!) csak akkor legel a kecskefalka, amikor a legelő körüli akácfák összes elérhető ágát, lombját, virágát sikeresen lerágták… Utána jöhet a bodzabokor és a csipkerózsa, majd az egyéb bokrok és gyümölcstermő növények (beleértve a fenyőket és tujákat is), és csak akkor hajlandóak lehajolni a füvekért, amikor már minden „magasabban lévő” növényzetet lecsupaszítottak. Aki gyepet szeretne, tartson birkát – a kecskékkel inkább az elvadult területeket ritkítsa meg a felnövő facsemetéktől és bokroktól, ilyen „dzsumbujokban” ideális.
 

Kecsketej?

Ha családunk ellátásáról szeretnénk gondoskodni, akkor igen, mindenképp érdemes belevágni a kecsketartásba. Sokan nem fogyaszthatnak egészségügyi okokból tehéntejet, anyagi okokból pedig az állandó kecsketej-vásárlás nem egyszerű. Ilyenkor valóban érdemes anyakecskét tartani, hiszen hosszú távon megéri, de mivel élőlény, odafigyelést igényel a tartása – és el kell fogadnunk, hogy nem minden kecske ad folyamatosan, egész évben tejet. Ki kell tehát számolni, átgondolni szükségleteinket, és ennek megfelelően választani állatot, állatlétszámot.
 

Húsevőknek alapanyag?

Akár. A fiatal állatok húsa tényleg fantasztikus, de: kevés. A kecskék vágási kihozatala (vágáskor a lábvég, fej, bőr és belsőségek nélküli test) nem valami jó. A kecske inkább inas, sovány jószág, ahhoz, hogy a szűkebb családon kívül másnak is jusson hús, speciális fajtát, vagy több egyedet kell tartani.
 

Társállat?

Nos, igen. Tőlem is vittek el törpekecskét csak azért, hogy házikedvenc legyen belőle. Okos, értelmes állat, szociális és társaságkedvelő, a nevelésen múlik, hogy mennyire lehet vele együtt élni (és hogyan). Kissé túlzásnak tartom a lakásban tartott kecskéket, de ha van egy tágas udvar, ahol akár szabadon jöhet-mehet, és elnézzük neki csínyjeit, valóban szórakoztató kedvenc válhat belőle (és elvan az egyszerű konyhai hulladék zöldségen meg a zöldségestől származó potyán is). 
 

Hobbiállatnak is való

Hobbikecskének leginkább a kistestű (törpe) kecskék jöhetnek számításba. Amolyan közepes kutya méretűek, mindenféle színben léteznek, kifejezetten hobbijószágok. Érdemes kettőt együtt tartani, akkor nap közben is jól érzik magukat: az egyedül tartott kecske folyamatosan mekeg, társaságot keres. A hobbikecskének szánt bak legyen ivartalanítva, így mindenképp nyugodtabb, kezesebb lesz és szezonban sem szagos. Együtt lehet tartani másik herélttel vagy épp nőivarúval a nélkül, hogy szaporodnának. Egyszerűek, kedvesek, és ha nem ellik, akkor az anyával sem kell különösebben törődni (azok, akik nevelnek, hihetetlen tejtermelésre képesek, tehát fejni kell őket, ami egy „hobbistának” nehezére eshet). Takarmányuk bármilyen kecsketakarmány, széna, fűfélék, gyümölcs és zöldség. Mivel nem termelnek, felesleges abrakot etetni velük, e helyett száraz péksüteménnyel lehet nekik kedveskedni.
 

Húskecskék

Ha kifejezetten a hústermelés és a vágás a cél (még ha csak családi szinten is), érdemes húshasznú kecskét beszerezni, itthon a legelterjettebb a búr kecske, illetve búr keverékkel is érdemes lehet foglalkozni. A búr kecske nagy testű, lógó fülű, jellegzetes színű és mintázatú kecske, ezek a tulajdonságaik utódaikban és keverékeikben (akár több generáción keresztül) is felismerhetőek, tehát nem nehéz észrevenni egy állaton a „búr vért”. Emberrel szemben nyugodtak, kedvesek, de egyéb kecskékkel, birkákkal kifejezetten tolakodóak, agresszívak lehetnek. Érdemes tehát őket egymás között tartani (búrt búrral, vagy búr típusúval). Mivel nagy tömegű, ezért takarmányának mennyiségére és beltartalmára kényes, különösen a nevelő anyakecskék, illetve a hízásra szánt fiatalok. Jól nevelnek, viszonylag szaporák (2 évben 3 ellés kivitelezhető egy anyától), igen szép és jó formájú a húsuk. Keverékeik (de akár a fajtatiszta búr anya is) jól tejel, tehát olyan helyzetben, amikor a hús és a tej egyaránt fontos, érdemes lehet őket tartani. Ilyenkor egy jól tejelő anyakecskére (bármilyen fajtájú) tegyünk búr apát, és ezeknek a gidái lesznek a vágókecskék, az anyaállat pedig marad fejősnek. Ezen a módon 3–4 anyakecske képes kielégíteni a család egész éves tej- és húsigényét. A gödölyék (nőivarú gidák) kicsit később tömegesednek meg a vágáshoz, de a kis bakok, pláne, ha még az anyjuk alatt, szopósan kerülnek herélésre, hamar beérnek. Minél tovább van az anyja alatt, annál jobban hízik a fiatal jószág, de természetesen gondoskodnunk kell megfelelő mennyiségű abrakról és szálastakarmányról is. Ha fontos a fejhető tej mennyisége, akkor 10 hetesen teljesen le lehet választani a fiatalokat, és akár újabb 5–8 hónapig fejni az anyakecskét.
 

Tejtermelők

A tejelő kecskék választéka igen nagy, több fajtából és keverékeikből választhatunk. Amit fontos szem előtt tartani: bármilyen fajtájút is engedünk be az udvarba, legkésőbb a szaporulat leválasztása után fejni kell, akár 10 hónapon keresztül, reggel-este. Ebbe csak az vágjon bele, akinek van erre energiája…Ha a tejelő alatt hagyjuk a gidát, egy jó fejős akkor is annyit termel, hogy a kicsi mellett is fejnünk kell – nem megoldás tehát minden esetben, hogy majd a „gida kiszívja”. A másik fontos tényező, hogy a „rossz” kecske ugyanannyit eszik, mint a „jó”. Ha csak tejet szeretnénk a család számára, érdemes 2–3 anyakecskét tartani, de azok átlagos termelése legyen bőven 2 liter felett, és ha lehet, az egyik kora tavasszal, a másik nyár végén elljen – így egész évben lesz tejünk (bár az igazán jól termelő kecskéknél csak néhány hetes kiesés tapasztalható). A választott tejelőnk lehet keverék vagy fajtatiszta, egyszerű parlagi vagy „nemes” núbiai, mindig nézzük meg az idősebb testvérét és az anyját vásárlás előtt fejéskor: az ő termelésük, fejhetőségük, tőgyformájuk alapján lehet majd következtetni, hogy az általunk választott kecske megfelel-e majd céljainknak. A fejőskecskék takarmányigényesebbek, mint más hasznú társaik, de etetésük, tartásuk nem túl bonyolult. Szálastakarmány, abrak, legelő, gyümölcsök, rendszeresen takarmánykiegészítők adásával (vitaminok és ásványi anyagok), a megfelelő tartásmóddal 15–20 éven keresztül is termelhet kecskénk – akár két generáció kecsketej fogyasztását is kielégítve. Milyen tejelő fajtát válasszunk? Mindenképp vegyük figyelembe tartási körülményeinket és pénztárcánk lehetőségeit. A szanentali inkább ipari körülmények között termel: sokat ad, talán kicsit hígabb a teje, de jól bírja az intenzív (kötött, istállózott) tartást. A núbiai kifejezetten igényes, melegkedvelő, rövid szőrű, de extrém tejtermelő, télen a meleg istálló, az igényes takarmányozás fontos neki. Az alpesi és bajor kecskék teje kicsit „sűrűbb”, jól bírják a félintenzív tartást (istálló, karám + legelő), de a nagy termelés miatt a takarmányra ők is igényesek. A parlagi kecskék könnyen tarthatók, viszonylag igénytelenek, viszont a tejtermelő képességre fajtán belül nagy a szórás, az egyszerű „literes” kecskétől a 4 literesig bármi előfordulhat. Ha egyszerű, családi körülmények között, a magunk örömére szeretnénk kecskét, érdemes keverékkel foglalkozni: parlagi x szanentali vagy parlagi x alpesi jól legelő, viszonylag ellenálló, stabilan termelő kecske (agyonütni is nehéz). Az alpesi x szanentali, núbiai x szanentali igényesebb, de igen jól termelő kecskék, amelyeket viszont nem lehet csak legelőre alapozva termeltetni. Fontos nekik a minden igényt kielégítő takarmányozás, abrak és szálas – de a kaszálmánnyal, legelővel lehet egy kicsit spórolni a költségeken, és ezt meghálálja az egyenletesen 3 liter feletti termelés.

Forrás: