0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Tenyésztojások tárolása és keltetése

A fürjtenyésztés egyik legfontosabb és a legtöbb odafigyelést követelő szakasza a tenyésztojások tárolása, szállítása, valamint keltetése. Itt a legkisebb hiba, tévedés is eldöntheti a fürj életét, teljesítményét. A következőkben ezzel a meghatározó időszakkal foglalkozunk. Az embrió már az anya szervezetében, a pete megtermékenyítését követően kezd kialakulni, fejlődése a tojás fejlődésével párhuzamosan folyik. A tojás lerakását követően a szaporodásbiológiai folyamat fokozatosan lelassul, szinte megszakad. 

Az élő szervezetből kikerült tojás petesejtje a fejlődéshez szükséges környezeti hatások hiányában hosszabb idő után elhal, a tojás keltethetősége megszűnik. Azok a biológiai, biokémiai és mikrobiológiai változások, amelyek a tojásban a tárolás folyamán végbemennek, még akkor is befolyásolják a keltethetőséget, ha a teljes elhalás nem következik be. Ezért lényeges, hogy a tojásokat milyen körülmények között tároljuk. A tenyésztojások tárolása Első és legfontosabb feltételnek tartjuk azt, hogy a keltetőtojásokat semmi esetre se tároljuk ugyanabban a helyiségben (légtérben), ahol az állatokat tartjuk. A keltetőtojásokat olyan helyiségben tartsuk, amelyben a nagy hőmérsékletingadozás elkerülhető. A fürjtojások tárolására a legalkalmasabb a 14–15 °C-fok közötti hőmérséklet. A tárolóhely relatív páratartalma 50–60% legyen. Magasabb hőmérséklet és alacsonyabb páratartalom esetén a tojás belső összetétele gyorsan változik, csökken a víztartalma, fehérjeállománya fokozatosan besűrűsödik, majd hosszabb idejű tárolás esetén a fehérjeállomány felhígul. A belső összetevők arányaiban történő változások miatt a tojás keltethetősége csökken, majd teljesen megszűnik.
 
Forrás: